Már papíron is Családbarát Hely vagyunk

2019-12-17

<<< Vissza a bloghoz
2019-12-17

Az RG Stúdióban mi mindig is családbarát helynek tartottuk magunkat, ezért amikor adódott a lehetőség, hogy ezt hivatalossá is tegyük, akkor természetesen kaptunk az alkalmon.

Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. pályázatában olyan szervezetek kaphatták meg a minősítést, akik munkájukban, intézkedéseikben és a szervezeti működésükben támogatják, hogy a munkavállalóik és ügyfeleik megteremtsék a munka és a család közötti harmóniát és mindenben a családot, mint értéket helyezik a középpontba.

Ezekkel az elvekkel mi maximálisan tudunk azonosulni és magunkra ismertünk benne, ezért irodavezetőnk Fröhlich Zsanett - aki háromgyermekes anyukaként nem is képviselhetné hitelesebben a szemléletünket – magára vállalta a minősítés megszervezését.

Az elbírálás során az ellenőr szerencsére ugyanazt látta, amit mi is, hogy mind az irodai környezetünkben, mind a munkakörülményeinkben és a mentalitásunkban a család körül forog az RG Stúdió.

Nagy öröm és elismerés volt, hogy a missziónkban és a mindennapi munkánkban vallott értékeket azzal is elismerték, hogy hamarosan értesítettek róla minket, hogy megkaphatjuk a Családbarát Hely minősítést.

Az országban nagyjából 1000 szervezettel osztoztunk a megtiszteltetésben, és nagyon örülünk neki, hogy ennyi céggel vallunk közös elveket.

A decemberi díjátadóra a minősített szervezetek közül a 200 legérdekesebb díjazottat hívták meg, amiben mi is benne voltunk, és külön öröm volt számunkra, hogy a rendezvényen nem egy jelenlegi és múltbeli ügyfelünket is köszönthettük. Sőt kollégáink új ismeretségekre is szert tettek, akikkel már biztosan van egy közös pontunk a munka mellett: mindannyian a legfontosabbnak a magánélet és a szakmai élet összhangját tartjuk.

Büszkék vagyunk Zsanira, hogy szenvedélyesen képviselte az RG Stúdiót és megszerezte nekünk ezt az elismerést.

2020-ban is csakis ezen az úton fogunk haladni, mint eddig is!

Segíthetünk fellendíteni online marketinged? 

KÉRJ VISSZAHÍVÁST!

Legutóbbi cikkek

Mire számíthatunk 2021-ben az online piacon?

Talán sosem volt olyan nehéz jóslatokat, elvárásokat mondani egy évre, mint most. Eddig minden év végén már nagyjából láttuk azt, hogy milyen lesz a következő, de legalábbis a trendeket, meghatározó gondolatokat és jellemző stratégiákat fel lehetett előre térképezni. Idén nem. Idén tanácsokat adunk inkább arra, hogy hogyan készüljünk fel a következő évre, ennek az évnek […]

Olvass tovább
Mit tanított nekünk 2020?

A Collins szótár minden évben kihirdeti az év szavát, és tökéletesen jellemzi az évet az, hogy idén ez a szó a lockdown (vagyis lezárás, karantén) lett. Ha az online marketing világában keressük 2020 legjellemzőbb kifejezéseit akkor valószínűleg az újratervezés, reagálás és fejlesztés lennének azok a szavak amik először az eszünkbe jutnak. Ha a saját dolgainkra, […]

Olvass tovább
Egy sikeres NEM Black Friday akció novemberben

A novemberi időszak mindig nagyon sűrű online marketing kampányok tekintetében egyrészt mert a karácsony közeledtével egyre több a hirdető és nagyobb a zaj, másrészt pedig ez a fekete pénteki akciók hónapja. Fekete hónaptól kezdve fekete napokig mindenféle ajánlattal találkozunk, ezért elég nehéz kiemelkedni a kedvezményes lehetőségek közül. Ügyfelünk, aki társasjátékokat és kártyajátékokat forgalmaz több kedvezményes […]

Olvass tovább

Segíthetünk fellendíteni az online marketinged? 

Szeretnél legújabb híreinktől azonnal értesülni?

Iratkozz fel chatbotunkra!
FELIRATKOZOM A CHATBOTRA!
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram