Facebook Q3: A bevételek és felhasználói számok is növekedtek

2018-11-12

<<< Vissza a bloghoz
2018-11-12

A Facebook kiadta a 2018 Q3-as jelentését, amelyből megtudhatjuk, hogy hogyan alakulnak a felhasználói számok, illetve a platform bevételei.

Aktív felhasználók száma

A 2018 Q2-es adatokhoz képest 24 millió fővel bővült a napi aktív felhasználók száma, így a Q3-as adatok szerint 1,495 milliárd fő használja napi szinten a platformot.

Az eredmények összességében növekedést mutatnak, azonban megfigyelhetjük, hogy az egyetlen régió, ahol visszaesés tapasztalható az Európa. Az európai számok tekintetében a 2018 Q1-es adatokhoz képest a Q2 esetében is már visszaesés volt tapasztalható. A következő ábrán láthatjuk, hogy a főbb bevételi források Észak-Amerikából, illetve Európából származnak. Ebből adódóan nem túl pozitív, hogy a két legnagyobb bevételi forrás tekintetében az egyik esetében stagnálást, a másiknál pedig visszaesést tapasztalhatunk a napi aktív felhasználókat vizsgálva.

A havi aktív felhasználó számok is hasonlóan alakulnak, a Q3-ra ez a mutató 2,271 milliárd főre növekedett.

Fontos ennél az ábránál megjegyezni, hogy a 2,271 milliárd főbe nem tartozik bele a Messenger, az Instagram, illetve a WhatsApp felhasználók száma.  Tehát megállapíthatjuk, hogy a Facebook még minidig nagyon erős helyzetben van, azonban tény, hogy egyes felhasználók elfordulnak a platformtól és ez hosszú távon nagy hatással lehet a bevételek alakulására.
Nagy valószínűséggel a folyamatokban lévő adatvédelmi botrányok nagyban befolyásolják az egyes régiók felhasználóinak alakulását.

Bevételek

Ahogy korábban is említettük ebben a negyedévben 13,73 milliárd dollár bevételt termelt a Facebook, szemben a 13,78 milliárd dolláros piaci becsléssel.

A piaci becsléseket alul múlta, azonban a Q2-es értéket túlszárnyalta a Facebook a bevételek tekintetében. Teljes egészében azért a számok tükrében elmondható, hogy igen jól teljesít a Facebook. Ezen felül azt is elmondhatjuk, hogy a legtöbb régióban nagyobb bevételt generált, mint a korábbi negyedévben. Így annak ellenére, hogy Európában, illetve a Észak-Amerikában stagnálás, csökkenés figyelhető meg a felhasználói számok tekintetében, a bevételeken ez egyelőre nem látszódik meg. Folyamatosan törekszik a platform megtalálni annak a módját, hogy hogy tud több bevételt generálni a közösségből.

 

A Facebook továbbá arról számolt be, hogy naponta több mint 2 milliárd felhasználó használja a tulajdonában lévő Facebook, Messenger, Instagram és WhatsApp platformok egyikét. Azt is megjegyezte, hogy a harmadik negyedév hirdetési bevételeinek mintegy 92%-át a mobil hirdetési bevételek tették ki.

Összességében elmondható, hogy a fő hangsúly továbbra is a mobilos felülten van, ezen kívül pedig nagy hangsúlyt fektetnek a történetekre, a videókra, illetve a Facebook csoportokra.

További részleteket a Facebook aktuális jelentéséről itt találsz.

 

Szerző:
Berek Péter
Online Marketing Menedzser

Segíthetünk fellendíteni online marketinged? 

KÉRJ VISSZAHÍVÁST!

Olvass tovább az alábbi témákban!

Legutóbbi cikkek

Tartalomgyártás mesterfokon - tippek még a főszezon kezdete előtt

Napjainkban a közösségi média térhódításával és a „slow living” életmód előretörésével a turizmus teljesen átformálódott. Az utazások már nem feltétlen a pihenésről, sokkal inkább az élménykeresésről szólnak. Napunk legnagyobb részét a közösségi média különböző felületein töltjük, nem csoda hát, ha közelgő utazásainkhoz is innen gyűjtünk terveket és inspirációt. A Facebook, az Instagram, vagy a YouTube […]

Olvass tovább
Chatbotok, amelyek megváltoztatták az utazási ágazatot

A chatbotok és az utazások kezdenek egyre jobban összefonódni. A mesterséges intelligencia az iparág fontos elemévé vált, hiszen az utazók, illetve a vállalatok számára megegyszerűsíti a foglalások folyamatát, illetve segítséget nyújt az utazás alatt. Egy utazási chatbot segíthet a felhasználóknak kiválasztani a következő úti célt, megszervezni az utazást, illetve a látogatás alatt különböző látnivalókat javasolhat. […]

Olvass tovább
Álláshirdetés a közösségi médiában? Működik vagy maradjunk a jól bevált eszközöknél? Lássuk a gyakorlatban!

2019-ben fordult a kocka! Már nem a munkavállaló szalad a munka után, hanem a cégek keresik azokat a minőségi szakembereket, akikkel hosszú távon tudnak hatékonyan együttműködni. Ez a szemléletváltás alapjaiban módosítja az álláshirdetések gyakorlatban alkalmazható eszközrendszerét. Az alábbi esettanulmányban olyan ügyfeleinknél szerzett tapasztalatokat mutatunk be az online álláshirdetésekkel kapcsolatban, amik talán a te stratégiádat is […]

Olvass tovább

Segíthetünk fellendíteni az online marketinged? 

Szeretnél legújabb híreinktől azonnal értesülni?

Iratkozz fel chatbotunkra!
CHATBOT FELIRATKOZÁS
Copyright © RG Stúdió Kft.
Az oldallal és annak tartalmával kapcsolatos minden jog fenntartva!
“Az RG Stúdió, és az internet Neked dolgozik!"
RG Stúdió Kft.
1113 Budapest, Bocskai út 77-79.
7623 Pécs, Ungvár utca 47.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram