A mai trendek alakulása szerint nagyon is érdemes a bolgokkal foglalkozni. A céges blogolás általában csapatmunka. Pár cég megengedi alkalmazottainak is, hogy egyénileg működtessenek egy blogot. De bárhogy is legyen, biztosítani kell, hogy az irányvonalak mindenki számára egyértelműek és világosak legyenek.
Képes egy társaság emberi arcának bemutatására !
A cég frontvonalában dolgozó kollégái által működtetett blog, a vállalat valódi, emberi arcát fogja megjeleníteni. Hiszen már találkozott velük, ismeri őket és ezáltal nagyobb bizalommal fordul hozzájuk.
Mint márka, mint hiteles információ forrás jelenik meg a köztudatban!

Míg a legtöbb céges kommunikáció arra törekszik, hogy mindenkinek mindent megmutasson, addig Ön az egyediségét és megbízhatóságát mutatja meg. Mindenki arra kíváncsi, hogy mi is van a háttérben. Vegyük például Győzikét. Ő sem az éneklésből él meg, hanem abból, hogy megengedi másoknak, hogy belepillantsanak az életébe! Minden cégnek megvan a maga sztorija és a blog az a hely, ahol ezt normál keretek között elmondhatja.
Segítségével, könnyedén elkötelezheti Ügyfeleit!
A legjobb üzleti blogok lehetőséget a biztosítanak az olvasóknak arra, hogy hozzászóljanak a témához. Ezáltal lehetőséget kapnak véleményük kinyilvánítására és sokkal jobban érzik ettől magukat. Úgy érzik, hogy fontosak és adnak a véleményükre. Ez az ami kiemel egy céget a többi közül. Kiemeli azokat a tulajdonságokat - megbízhatóság, kritikák kezelése, odafigyelés, pontosság – amik másként nehezen jutnának napvilágra. Ráadásul számos értékes információt is megszerezhet, ha figyelemmel végigköveti olvasói hozzászólásait.
Az Olvasókat számukra fontos kiegészítő információkkal látja el !
Ebben a részben egy olyan technikát osztunk meg, mellyel számos potenciális eladást generálhat. Anélkül, hogy ez nagyobb anyagi és energia ráfordítással járna. Miközben munkáját végzi akaratlanul is felfed olyan belső információkat, melyből ügyfelei profitálhatnak. Osszon meg blogjában ingyenesen néhány ilyen bennfentes információt az érdeklődőkkel és ez cégét vezető szerepbe sorolhatja saját iparágában.
Könnyen eldönthetővé válhatnak általa a kritikus helyzetek!
Nézzen szembe vele, ha a dolgok rosszul alakultak. Ha már megesett a probléma, az első amit vásárlói várnak Öntől, a magyarázat. A blog bejegyzések gyorsan megírhatók és közzétehetők válasz gyanánt is szolgálhat egy aktuális témára. Még akkor is ha nem tud teljesen megválaszolni, a blogja a legjobb hely, hogy egyszerűen ezt mondja: Már felismertük a problémát és dolgozunk a megoldásán!

Ajánlott oldalak
Regisztráljon egyszerűen és gyorsan domain nevet!
Domain név regisztráció
Legyen az elsők között a keresőkben!
Tanácsok keresőoptimalizáláshoz
Legyen megjelenésében is egyedi!
Egyedi arculattervezés igény szerint
Online marketing trükkök! Online marketing egyszerűen
On-line reklám, azoknak, akik hatékonyan értékesítenének! On-line reklámlehetőségek!
Bannerek, amik Ön helyett értékesítenek! Flash bannerek
Hogyan hozhat hasznot egy játék? Flash játékok