Bognár Adrienn az RG Stúdió online marketing menedzsere.
Adrienn a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karának marketing szakán szerzett diplomát, a tanulmányai alatt pedig egy félévet Franciaországban töltött Erasmus+ ösztöndíjprogram által. Egyetemi évei alatt a pécsi Kodály Központban dolgozott, így tapasztalatot szerzett az eseménymarketing világát illetően. Tanulmányai befejezését követően a Mokos Pincészet marketing és PR ügyintézőjeként dolgozott, majd 2017 novemberében csatlakozott az RG Stúdió csapatához.

Adrienn főként az RG Stúdió belső marketing folyamataiért felel, ugyanakkor a közösségi kommunikáció, a tartalommarketing és a PPC hirdetések menedzselése is szerepet kap mindennapi munkái során.

Együtt dolgozik többet között a Magyar Diáksport Szövetséggel, a Piatnik Kft-vel és a Pannon Filharmonikusokkal is.

Ezen kívül részt vett a II. dél-dunántúli online marketing konferencia megszervezésében és online kampányának menedzselésében, valamint segíti az RG Stúdiót érintő szakmai kiállítások és rendezvények előkészületeiben is.
A Facebook, Instagram és LinkedIn kommunikáció, a tartalommarketing és szövegírás, valamint a grafikakészítés áll hozzá a legközelebb.

Szakmai minősítései: Google AdWords alap és display hirdetések.